Sermons from October 2017

Hullámvasút az élet? (ApCsel 5:12-42)

Ti is érzitek úgy néha, hogy hullámvasút az élet? Egyszer fent, egyszer lent, változnak a körülmények, és velük együtt sokszor a hangulatunk is. Vajon tanulható, hogy ne féljünk a kanyaroktól, sőt, hogy még élvezzük is az utazást?

Isten képére 2, avagy nézd meg jól Jézus Krisztust, mert ott vagy benne!

Sokan megtapasztaltuk már azt, hogy annyira akarunk valamit, annyira imádkozunk érte, de nem történik meg. Sőt, elsüllyedünk, kudarcot vallunk. Néha szükségszerű is ez, mert nem a megfelelő helyre nézünk, vagy nem is tudjuk hova nézünk. A világ nyomást helyez ránk, megvillant minden dolgot, ami eltéríthet a mi Urunk Jézus Krisztustól. Valaki azt mondta egyszer, hogy: “Ha leveszem a tekintetem Jézusról, akkor az ellenségnek mindegy mire tekintek!”

Vírusvédelem (ApCsel 4:32-5:11)

Idén júniusban egy számítógépes zsarolóvírus rekordot döntött, amikor 4,5 millió forintot követelt egy magyar cégtől. Ha használsz számítógépet, valószínűleg te is kaptál már vírust, ezért tudod, hogy mennyire fontos védekezni ezek ellen. Ebben a részben egy olyan vírust tanulunk meg felismerni, amely nem az számítógépeinkben, a telefonjainkban vagy az egészségünkben tesz kárt, hanem a lelkünkben, a kapcsolatainkban és a gyülekezeteinkben.

A vállalat nem engedi a lelkedet? (Lévi)

Életünk során nagyjából 90 ezer órát töltünk munkával, ezért fontos, hogy ezen a területen is kihozzuk a lehető legtöbbet az életünkből. Ebben a tanításban Lévi történetéből kiindulva tanulunk munka és a magánélet egyensúlyáról, pályaválasztásról és pályamódosításról, felmondásról és a munkához való egészséges hozzáállásról.

Földetrengető ima (ApCsel 4:23-31)

Vajon milyen erő tud lenni egy imában, ha az imaalkalom helyszíne megrendül? Vajon miről maradunk le, ha beérjük a plafonról visszapattanó imákkal, bevásárlólista jellegű imákkal, vagy éppen imának nevezett illemkörökkel?