A gyülekezetről mondtátok

A gyülekezetről mondtátok

Egy dolog, hogy milyennek látszik kívülről egy közösség, és egy másik, hogy milyennek élik meg azok, akik már rövidebb-hosszabb ideje oda járnak. Ha gondolkodsz, hogy ellátogass hozzánk, talán segítenek ezek a visszajelzések, amelyeket a gyülekezet ötödik születésnapjára készülve érkeztek. Az üzeneteket név nélkül tesszük közzé, de talán így is segítenek bepillantani abba a munkába, amelyet Isten végez közöttünk, és amiért neki vagyunk hálásak!


“2019 májusában kezdtük látogatni a Golgota Kistarcsa alkalmait. Szokták mondani, hogy fontos az első benyomás, ami ebben esetben nagyon jól sikerült, mert gyermekeink (még az 1 éves is) bemehettek a gyerekszolgálatba, miközben egy már régebb óta ide járó személy rengeteget beszélgetett velünk.

Három vasárnappal később már annyira megszokták gyermekeink a légkört, hogy egyikünk sem kellett, hogy ott maradjon velük, így hosszú évek után először megtörténhetett, hogy egymás mellett ülve házaspárként végighallgathattunk egy tanítást elejétől a végéig, majd közösen úrvacsorázhattunk. (Kisgyermekesek értik, hogy ez számunkra miért volt olyan nagy szenzáció.)

Az elkövetkező időszakban megtapasztalhattuk Isten igéjének a gyakorlati hatását az életünkre abban, ahogy már a hazafelé úton arról beszélgettünk, hogy miben mit szükséges változtatnunk.

megtapasztalhattuk Isten igéjének a gyakorlati hatását az életünkre

Megtapasztalhattuk Isten vezetését, mely által az életünket érintő nagyon fontos döntéseket tudtunk meghozni teljes egyetértésben, kételyek és attól való félelmek nélkül, hogy jól döntöttünk-e.

Megtapasztalhattuk Isten gyógyító szeretetét abban, ahogy a hozott lelki sebeink kezdtek begyógyulni.

Megtapasztalhattuk Isten helyreállító kegyelmét azáltal, hogy többek között a házas hétvégének köszönhetően helyreállt a házasságunk, és régóta rendezetlen dolgokat tudtunk rendezni.

És megtapasztalhattuk azt is, ahogy egy új közösségben óriási szeretettel vesznek körül és fogadnak be minket, és rengeteg áldásban részesülünk az új kapcsolatok által.”


“Végtelenül hálás vagyok Istennek ezért a közösségért és a tiszta, biblikus tanításért. Isten hűségét es munkáját látni nagy megtiszteltetés nekem.”


“Bár személyesen keveset jártam nálatok, de online sokat hallgattam a tanításokat. Mivel korábban 10 évig törvényeskedő keresztény voltam, elég hosszú idő volt kijönni belőle. Azóta nagyon érzékeny vagyok erre. A kegyelem központú tanítások nekem sokat segítettek és segítenek, amiket tőletek hallgatok, pédául a Galata levelet. Újra elkezdtem jegyzetelni, mert muszáj volt leírnom a gondolatokat 😊.

Az első, amit jegyzeteltem a Lélekben járásról szólt. Azóta szinte naponta kérem, hogy a Szentlélek vezessen. Sok mindent elindított az a tanítás bennem a bűnnel való küzdelemről, hogy ki vagyok Istenben.

A járvány alatt is beültünk a férjemmel a számítógép elé, mintha csak istentiszteleten lennénk, veletek énekelünk, úrvacsorázunk.

Nagyon sokat jelent, hogy lehet imakérést küldeni. Amikor együtt imádkoztunk vasárnapi istentiszteleten anyukámért, újra átéltem, hogy Krisztus testének része vagyok és együtt küzdünk, együtt szenvedünk.

Nagyon sokat jelent, hogy lehet imakérést küldeni. Amikor együtt imádkoztunk vasárnapi istentiszteleten anyukámért, újra átéltem, hogy Krisztus testének része vagyok és együtt küzdünk, együtt szenvedünk.

Jó látni, hogy tényleg érdekel benneteket az emberek öröme, bánata. Erről eszembe jut, hogy arról ismernek meg minket, hogy szeretjük egymást. Azt hiszem, ezen az úton szeretnék tovább menni. És köszönöm, hogy az éretté váláshoz és szabad élethez segítetek!”


Az alkalom minden pillanata megérint. A találkozás a testvérekkel, a közös dicsőítés a fantasztikus dicsőítő csapattal, Attila tanítása…

“Nem túlzás azt mondanom, hogy a gyülekezet az új életemet jelentette. Két éve találtam meg a Golgota Kistarcsát. Előtte kb. 3 hónappal tértem meg anyukám halála után. Nagyon sokat jelentett, hogy kedvesen fogadtatok, hiszen attól fogva minden vasárnapom részévé vált az istentisztelet. Érzem, hogy belül nagyon megváltoztam. Örülök, hogy Isten jelenlétében lehetek. Az alkalom minden pillanata megérint. A találkozás a testvérekkel, a közös dicsőítés a fantasztikus dicsőítő csapattal, Attila tanítása, amely mindig elgondolkodtat, nagy segítség az aktuális élethelyzetemben. Hálás vagyok az Úrnak a gyülekezetért, ahol otthon vagyok.”


“Szeretném elmondani nektek, mit jelent nekem a kistarcsai Golgota. Vagyis inkább, hogy hogyan találtam oda közöttetek igazán az Úrhoz.

Először akkor jártam Kistarcsán, amikor a Golgota Gospel Kórussal koncertet adtunk. Több gyülekezetbe jártam már, de itt valahogy már ekkor otthon éreztem magam. Akkor igazából meg sem fordult a fejemben, hogy nem sokkal később bekapcsolódom a gyülekezet életébe.

Amikor elkezdtem rendszeresen eljárni az alkalmakra, életem nehéz időszakában voltam. Kerestem. Az utam, a hitem. Hogy mindezt hogyan tudom görcsösség nélkül, őszintén megélni. Hogy tudom megtartani a hitem, amikor úgy érzem, hogy minden összeomlik körülöttem. Megtanulni, hogy kiengedjem a kezemből az irányítást, és higgyek.

Itt nyugalmat és családot találtam. És ebben a közegben az Istennel való kapcsolatom is elkezdett változni. Sokkal természetesebben kezdtem el Hozzá fordulni, beszélni hozzá, elé vinni a félelmeim, az aggodalmaim, a bűneim.

Családra találtam itt, ahol ha csendes vagyok akkor úgy fogadtok el, ha beszélgetni szeretnék, mindig találok beszélgetőtársat. Ahol, ha nem is volt még alkalmunk jobban megismerni egymást, de mindig otthon érzem magam.”

Családra találtam itt, ahol ha csendes vagyok akkor úgy fogadtok el, ha beszélgetni szeretnék, mindig találok beszélgetőtársat.


“Hálás vagyok Istennek, hogy 3 évvel ezelőtt ide kerültem a kistarcsai Golgota gyülekezetbe. Nehéz időszakon mentem át előtte, az előző gyülekezetemből kifelé vezetett az utam, és kerestem, hogy hogyan tovább. Arra is nagyon vágytam, hogy ne kelljen sokat utazni, hogy azon a környéken járhassak gyülekezetbe, ahol lakom. Szinte “véletlen” volt, hogy rátaláltunk erre a közösségre. Otthon éreztem magam már az első alkalommal: dicsőítés, a tanítás mind a szívemhez szóltak, olyan érzésem volt, mintha hazajöttem volna.”


“A feleségemmel pár éve még a gyülekezetbe jártunk, de elköltöztünk a környékről, viszont azóta is rendszeresen nézzük online a tanításokat.

A járványhelyzet ideje alatt is a kistarcsai gyülekezeti alkalmakat néztük, és nagyon építő az a lelkület és tanítás, ami átjön Attilából és az egész gyülekezetből.

A Jelenések könyve számomra a legkedvesebb könyv a Bibliában, emiatt most nagyon örülök, hogy erről van szó a gyülekezetben. A Jelenések mindig teljesen más perspektívában mutatja meg számomra a földi életünket, kiszakít ebből a világból és beleláthatok Isten csodálatos tervébe és munkájába.

Nagyon leköt a tanítás, mert sokkal mélyebben megismerhetem Isten szívét, kegyelmét, szeretetét!  Minden tanítás után sokkal közelebb kerülök Istenhez, és ez az, amiért alapvetően ragaszkodom én is és feleségem is, hogy hallgassuk.

Az egyik konkrét gyógyulásom a tanítások által a Szentlélekről szóló részekhez kapcsolódik. Sok rossz tapasztalatom volt korábban, emiatt nehezen tudtam Isten Lelkével, Isten Lelkének munkájával eddig mit kezdeni. Ahogy viszont Attila beszél őróla, ahogyan bemutatja őt, az számomra nagyon vonzó, és érzem, hogy Istennek is fontos, hogy ez helyreálljon bennem.

A tanítás mellett nagyon építő számomra, hogy a gyülekezetben személyes kapcsolatokra törekedtek. Amikor jártunk a gyülekezetbe, akkor is mindig érdeklődtetek, hogy hogy vagyunk és mi újság velünk, sőt még utána is. Az online alkalmakkor is nagyon érződik ez a lelkület, hogy fontos számotokra az emberek helyzete, imakérései, véleményük, és érezni lehet, hogy ez nem felszínes, hanem tényleg érdekel benneteket!

A tanítás mellett nagyon építő számomra, hogy a gyülekezetben személyes kapcsolatokra törekedtek.

Összességében nagyon hálás vagyok Istennek, hogy hallhatom a tanításokat, hogy mélyülhet a hitem és közelebb kerülhetek Istenhez általuk! Isten áldja meg a további szolgálatotokat!”


Neked is van egy történeted, amit megosztanál? Kérjük, írd meg az info@golgotakistarcsa.hu címre!