Tanítás a következő időszakból: 2015 (Page 2)
Én vagyok az apád (Galata 4)
Amíg nagykorúak nem leszünk, milliószor kell kitöltenünk különböző papírokon a “szülő/gondviselő neve” rubrikát. De később is, szinte az egész életpályánkat meghatározza, hogy milyen családba születtünk. Pál apostol arra emlékeztet, hogy lelkileg a legjobb származással büszkélkedhetünk: Isten fiai vagyunk.
Köszönöm, elfogadom (Galata 3:7-29)
Apró kedvességet, ajándékot szívesen elfogadunk, azonban, ami nagyobb érték, azért szeretünk megdolgozni. Isten mégis úgy döntött, hogy azért, hogy az ő szemében igazzá váljunk, semmit nem tehetünk le az asztalra, hanem csak akkor lehet a mienk, ha elfogadjuk, ajándékként – ezt jelenti a hit. De vajon hogy jelenik ez meg a gyakorlatban? Mit jelent hinni, amikor lesújt egy tragédia, amikor Isten igazságtalannak és távolinak tűnik?
Mi ütött beléd? (Galata 3:1-6)
Ezt a kérdést tesszük fel annak, aki olyat tesz, amit szerintünk józanul gondolkodva, külső befolyásolás nélkül nem tenne. Pál apostol is ezt kérdezi a galatáktól, akik feladták a szabadságukat azért, hogy vallásos szabályok rabjai lehessenek. Vajon mi vette rá őket erre? Hogy kerülhetjük el, hogy ugyanebbe a csapdába essünk?
Szabadság megalkuvás nélkül (Galata 2)
Vannak, akik az élő fába is belekötnek, mások semmiért nem képesek küzdeni. Az életünk egyik legfontosabb feladata, hogy megtanuljuk, miért érdemes harcolnunk, és miért nem. Pál apostol szerint a szabadság – különösen a vallásos szabályoktól való szabadulás – az egyik olyan terület, amiben nem szabad megalkudnunk.
Kicsit megrázom magam 2. (Galata 1:11-24)
Aki csinál valamit, azt kritizálják. Főleg idehaza, ahol mindenki ért legalább három dologhoz: a focihoz, a politikához, és ahhoz, hogy másoknak hogyan kellene élniük. Hogy döntsük el, hogy kinek érdemes adnunk a véleményére? Mennyire foglalkozzunk azzal, mit gondolnak rólunk mások? És hogyan tudjuk függetleníteni magunkat a lehúzó kritikától, ami valamennyiünket ér?
Kicsit megrázom magam 1. (Galata 1:10)
Aki csinál valamit, azt kritizálják. Főleg idehaza, ahol mindenki ért legalább három dologhoz: a focihoz, a politikához, és ahhoz, hogy másoknak hogyan kellene élniük. Hogy döntsük el, hogy kinek érdemes adnunk a véleményére? Mennyire foglalkozzunk azzal, mit gondolnak rólunk mások? És hogyan tudjuk függetleníteni magunkat a lehúzó kritikától, ami valamennyiünket ér?
Nem kell megfelelned! (Galata 1:1-9)
A megfelelési kényszer hihetetlen mértékben képes sakkban tartani embereket. Japánban például emiatt történik szeptember elsején a legtöbb öngyilkosság, és éppen a gyerekek körében, akik félnek attól, hogy az új iskolaévben kudarcot vallanak. De nem kell ilyen messzire menni, hiszen mi is találkozunk ezzel az élménnyel a munkahelyen, a szomszédaink körében, a családban és az egyházakban is. A galata levél első verseiben Pál apostol lerántja a leplet egy titokról: leírja, hogy miként szabadulhatunk ki a megfelelési kényszer fogságából.
Menedékváros
Sokan ismeritek az élményt, amikor rémálmunkban menekülünk, és a fenyegetés olyan intenzívnek tűnik, hogy fel is ébredünk. A valós élet szintén sok lehetőséget ad arra, hogy elmeneküljünk attól, amivel nem akarunk szembe nézni. De vajon hogyan tudunk a menekülés helyett szembenézni ezekkel? Mi a titka annak, hogy a legrázósabb helyzetekben is biztonságban érezzük magunkat?
Megtisztulhatsz!
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Istennek csak akkor kellünk, amikor rendben van az életünk, és amikor olyan dolgok ütik fel a fejüket, amelyeket mi magunk is szégyellünk – problémák, betegség, gyengeség – hátat fordít nekünk. A most vasárnapi történetben arról lesz szó, amikor Jézus látja, hogy közeledik felé egy tetőtől-talpig leprás ember. Nem úgy reagál, ahogy mi tennénk: nem rohan el, hanem bevárja és hagyja, hogy megszólítsa. A leprás emberben pedig újra megcsillan a remény, hogy megtisztulhat, ami Jézus gyógyító,…
Senki sem tökéletes. Vagy mégis?
Az élet boldog pillanatai mellett mindig eljönnek azok az időszakok is, amelyek megpróbálják a hitünket. Ilyenkor könnyű elbizonytalanodni abban, hogy kedvesek vagyunk-e Isten szemében. Most vasárnap a Biblia legrégebbi könyvéből, Jób történetéből fogunk tanulni, akit Isten feddhetetlennek nevezett. Mégis, talán nem volt olyan ember, akinek a hite keményebb tesztnek lett volna alávetve, többet veszített volna, jobban szenvedett volna, és aki kevesebb bátorítást kapott volna a környezetétől, mint ő. A történet vége mégis happy end, Jób végül az élettel betelve hunyt…
