Tanítás a(z) Zsidókhoz írt levél könyvből (Page 2)

Egy társasházban mindenki tudja, hogy kell egy házirend, különben a lakók hamar egymás idegeire mennek – legyen szó éjjeli fúrásról, a folyosón hagyott lomokról vagy egy idegesítő háziállatról. A Zsidókhoz írt levél aktuális szakasza is hasonlóról beszél: Isten családjának is van egyfajta lelki „házirendje”. Ez azonban nem arra való, hogy nyomasztó szabályok közé szorítson, hanem hogy felszabadítson, megerősítsen és bátorítson minket.

A „testamentum” egy régies szó, amit a Bibliánk elején olvashatunk, mégsem gondolunk bele igazán, mit jelent: egyszerre szövetséget és végrendeletet. A szövetséget értjük, hiszen Isten kapcsolatot akar velünk, de vajon mire utal a végrendelet? Milyen örökségről beszél, és kik az örökösök? És van ebben valami megrendítő, ugyanis egy végrendelet csak akkor lép életbe, ha valaki meghal…

Mi történik akkor, amikor Isten megbocsátja a bűneinket – mégis tovább hordozzuk a bűntudatot? Sokan tudják, hogy Krisztusnál van bűnbocsánat, mégis a múlt szégyene és a belső vád megköti őket. A Biblia azonban azt mondja, hogy Jézus nemcsak a bűnt törli el, hanem a lelkiismeretet is megtisztítja. Amikor ez valósággá válik, az ember megtapasztalja azt a felszabadult, örömteli és teljes életet, amelyet Isten eredetileg is tervezett számára.

A Biblia két fő részre oszlik: Ószövetségre és Újszövetségre. De ez nem pusztán két korszak története, hanem egy hatalmas fordulóponté. Az Ószövetség megmutatta, milyen közel kellene kerülnünk a szent Istenhez, és közben fájdalmasan világossá tette, hogy erre saját erőből képtelenek vagyunk. Az Újszövetségben Jézus nem egyszerűen kijavította a rendszert, hanem teljesen új alapokra helyezte: megtette azt, amire mi sosem voltunk képesek. Örökre és tökéletesen összehozott bennünket Istennel.

1970-ben az Apollo-13 legénysége veszélybe került, amikor felrobbant az űrhajón egy oxigéntartály. Ekkor hangzott el a parancsnok híres mondata: „Houston, baj van.” Kívülről az űrhajó még egyben volt, de belül a rendszer sérült – és már nem az volt a kérdés, elérik-e a Holdat, hanem hogy hazajutnak-e élve. A mi életünk is hasonlóan néz ki: kívülről rendben van, belül azonban halálosan sérült, és nem tudjuk saját erőből helyrehozni. A megmenekülés ott kezdődik, amikor kimondjuk: Istenem, baj van! Segíts!

Vannak szavak a keresztény világban, amelyek önmagukban is feszültséget keltenek, egyik ilyen a tized. Néhányan bizonytalanul állnak hozzá: vajon ránk is érvényes, vagy csak egy letűnt korszak maradványa? Másokban kifejezetten fájdalmas emlékeket idéz fel, mert visszaélések, nyomásgyakorlás és manipuláció kapcsolódott hozzá. Ezek a tapasztalatok valósak, és nem szabad őket félresöpörni. Éppen ezért most tisztán és egészségesen szeretnénk megnézni, mit mond erről a Biblia.

Melkisédek a Biblia egyik legtitokzatosabb alakja. Nemcsak a személye különleges, hanem a neve is beszédes: az igazság királya, és egyben Sálem királya, vagyis a békesség királya. Nem véletlen a sorrend: előbb igazság, és csak utána békesség. Melkisédek alakján keresztül Isten már jóval korábban megmutatta azt az alapelvet, amely ma is igaz: valódi békesség nem születhet meg az igazság megkerülésével.

A remény szót mindannyian használjuk, mégis sokszor egészen mást értünk alatta, mint amit a Biblia tanít. A hétköznapi reményeink őszinte vágyak, de bizonytalanok: lehet, hogy beteljesednek, de persze az is lehet, hogy nem. A bibliai reménység ezzel szemben nem érzés vagy optimizmus, hanem biztos ígéret, amely Isten hűségére épül. Ez az üzenet arra hív, hogy újra megtanuljunk biztos reménységből élni, nem pedig bizonytalan várakozásból.