Sermons from április 2016

Reakciók (Lukács 7:11-50)

Ugye, milyen idegesítő tud lenni, amikor a számítógépünk, vagy a telefonunk lefagy és nem reagál semmire? Vagy amikor éppen teljesen más csinál, mint amit szeretnénk? Ebben a részben azt látjuk, hogy az emberek mennyire különböző módokon, jól és rosszul reagáltak Jézus csodáira és tanítására. Vajon milyen reakciót vár Isten tőlünk, és ez hogy mutatkozik meg az életünkben a gyakorlatban?

Hit: a kapocs (Lukács 7:1-10)

Kondor Marci a Wesselényi utcai Baptista gyülekezet ifjúságának egyik vezetője. Tanításában folytatja sorozatunkat a Lukács evangéliumában. Témája a hit, amellyel kapcsolatban három általános reakciót vizsgál meg. Amit a keresztények mondanak a hitről: „Százszor hallottam erről, tudom, miről van szó.” A világ véleménye: „A hit csak egy mankó a gyengéknek”. A Biblia megjegyzése: „Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt.”

Ítélkezés (Lukács 6:37-49)

Anita és a testvére Afrikában élnek, és vakon születtek. Egy műtétnek köszönhetően, amely akár 20 millió hasonló sorsú emberen is segíthetne, ma már látnak. Most vasárnap belepillantottunk a történetükbe ezen a videón keresztül. Jézus földi szolgálatának szintén az egyik fő célja volt, hogy az emberek lássanak. Még humorizált is ezzel kapcsolatban, amikor arról beszélt, hogy amíg a mi szemünkben gerenda van, nem tudunk segíteni azokon, akiknek szálka ment a szemükbe. Vajon mi ez a gerenda, amiről Jézus beszélt? És hogy…

Döntések (Lukács 6:12-36)

Minden nap több száz döntést hozunk. Van, aki nagy dolgokban is gyorsan dönt és nem néz vissza. Mások kis kérdésekben is hezitálnak, és később folyamatosan megkérdőjelezik a döntésüket. Ebben a részben arról tanulunk Jézustól, hogy tudunk jó döntéseket hozni a körülöttünk élő emberekkel és az életünk céljával kapcsolatban, amelyeket később sem bánunk meg.