Vasárnapi istentisztelet

Ostorháziné Zsófi

Ostorháziné Lázár Zsófi vagyok. Mátyásföldön élünk férjemmel és két gyermekünkkel. Hitetlen háttérből jövök, az Úr a legjobb barátnőmön keresztül hívott el 8 évvel ezelőtt, mikor nagy mélységeket éltem meg a házasságomban. Azóta napról napra látom Isten munkáját az életünkben, sőt utólag teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy hűsége, szeretete, gondviselése már gyerekkorom óta megtartott. Egy nagy imameghallgatás számomra férjem megtérése is. Nap-nap után hálát adunk azért, hogy az Úrral közösen evezünk a mindennapok hullámaiban, és csodáljuk azt a rengeteg áldást, ami…

Nyári Péter

Keresztény családban nőttem fel, ami segített értelmezni a természet fölöttivel kapcsolatos kérdéseket legalább egy oldalról. Ettől függetlenül egy hosszabb kereső út előzte meg azt a pontot, amikor elköteleztem magam az Úr mellett 2014-ben. Mindig is meghatározó része volt életemnek az Istenért való tenni vágyás, ami csak erősödött az évek előre haladtával. Hiszem, hogy mind úton vagyunk – én biztosan, és a zene valahogy mindig is hatással volt az emberiségre. Mint a Golgota Kistarcsa dicsőítés / zenei vezetője, arra törekszem, hogy…