Jézus kiválasztja Péter hajóját és onnan prédikál a népnek. Ezután azt mondja neki, hogy vesse ki a hálót fogásra. Péternek biztosan nehéz éjszakája volt, ezt el is mondja. “Egész éjjel fáradoztunk és mégsem fogtunk semmit …” Péter azonban ennek ellenére megtette, amit Jézus mondott neki, és csoda történt. Azt kérdeztem, hogy a ti életetekben átéltétek-e ezt? Jézus tett-e csodát a ti életetekben? Néhányan mondtátok, hogy igen, de sokszor nem is jegyezzük fel azt, és elfelejtjük. Kisebb csodák, amikről akkor tudjuk, hogy azok, de később már elfelejtjük. Én megosztottam az én fordított fizetésemelésem történetét, amely teljesen Isten csodája volt.
Miért éjjel fogják a halat? Miért éjjel halásznak? Péter látta ezt a csodát, látta, hogy nappal ennyi halat fognak be és leborult Jézus lábaihoz. “Eredj el tőlem, bűnös embertől … ” Valóban félelem fogta el őket. Az egyszerű fordítás azt írja, megdöbbentek. A Károli fordítás valószínű pontosabb, azt mondja, hogy félelem fogta el őket. Látták az Isteni hatalmat, működés közben. Látták az ő életüket Isten jelenlétében.
Jézus meggyógyít egy leprás embert. A leprás azt mondja, hogy ha akarod Jézus megtisztíthatsz engem. Jézushoz jön és ő is leborul a lábaihoz. Erről nem beszéltünk, de ez már a második alkalom a fejezetben amikor leborulnak Jézus előtt. Péter is, és a leprás ember is látja Isten hatalmát, mindketten hisznek. De mintha különbség lenne a két esetben. Péter a csoda után borul le, látta a sok halat és felismerte Jézus hatalmát. A leprás ember leborult Jézus előtt, mert látta a hit szemeivel, hogy Jézus meggyógyíthatja, képes erre, és a csoda ezután történt. Tamás története jut eszembe erről.
Jn. 20:29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, akik nem látnak és hisznek.
Jézus tett furcsa dolgokat, olyanokat, amiket előtte nem tett még meg senki. Megérintette a leprást, köpéséből sarat csinált és azt kente a vakon született ember szemére és így adta vissza annak a látását. A vakon született ember meggyógyításánál azt mondják, hogy ilyet soha senki nem tett előtte. Itt ebben a történetben megérintette a leprást. Miért tette? Szerintetek miért?
Jób könyve is két felvonásos, vagyis szól egyrészt Jób és Isten kapcsolatáról, másrészt szól Jób barátairól is. A tékozló fiú története is ilyen, szól a fiú és az atyja kapcsolatáról és szól a fiú testvéréről is. A leprás megérintése is kettős célú. Szól egyrészt Jézus és a leprás ember kapcsolatáról, másrészt szól a körülöttük lévő emberekről, akik látják őket. A leprás ember igen régóta leprás lehetett, sok éve emberi érintést nem élhetett át. Biztos emlékezett rá milyen volt az régen, de mennyire hiányozhatott is neki. Másrészt a többi ember, vajon mennyire iszonyodhatott a leprás embertől? Gondoljunk csak Péterre, amikor egy lepedőn megjelenik neki egy csomó csúszómászó állat és a hang azt mondja neki, hogy öljed és edd. Péter azt mondja, hogy ő soha semmiféle tisztátalant nem evett. A zsidók nem ettek és nem is érintettek tisztátalant. Jézus itt megérinti a tisztátalant. Mennyire meghökkentő lehetett ez a tanítványoknak és a körülöttük lévő embereknek? Amint Péternek azt mondja a hang, hogy ne mondja tisztátalannak, amit Isten megtisztított, könnyen elképzelem ebben az esetben azt, hogy a leprás ember már nem is volt tisztátalan, amikor Jézus megérintette. A lepra a bűn képe. A leprás ember érzéketlenné vált, nem érzett fájdalmat. A bűn is ezt teszi az életünkben, érzéketlenné tesz. Amikor a leprás ember hitt és leborult, lehet, hogy már azonnal megtisztult.
Az elmúlt két igehirdetésben egyaránt elhangzott, hogy az egyház valamit nem csinál jól, mert Jézus idejében körülvették őt a bűnösök, hemzsegtek körülötte. A Bibliában legalábbis ezt látjuk, Jézus szerette őket. Manapság talán azért, mert félünk a bűntől, hogy megkísért minket, valahogy távol tartjuk magunkat a bűnösöktől is. A keresztények inkább keresik más keresztények társaságát. Ha valaki szembe kerül a bűnnel és az elgázolja őt, akkor a többi keresztény sokszor megítéli és néha kiveti őt maguk közül. Még igei példát is találunk rá, hogy miért cselekedjünk így. A Németh Jani is beszélt egy ilyen statisztikáról, hogy a keresztények kb. öt év után elveszítik a világiakkal a kapcsolataikat. Beszéltünk a Jehova Tanúiról is egy pár gondolat erejéig. Nekem voltak Jehova Tanúi ismerőseim, több is. Ők mesélték, hogy nekik bizonyságot kellett tenniük a családtagjaiknak és ha nem fogadták el az ő hitüket, nem lettek ők is Jehova Tanúi, akkor meg kellett szakítaniuk velük a kapcsolataikat. Még a közvetlen családtagjaikkal is. De bennünk keresztényekben is van egy vágy, hajlamosak vagyunk megszakítani a nem hívőkkel a kapcsolatainkat. De Jézus sem azért imádkozott, hogy vegyen minket ki az Atya a világból, hanem hogy őrizzen meg minket. Nekünk sónak, meg világosságnak kell lennünk mások, vagyis a nem hívők szemében.
Jn.17:15 Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
Sokszor kifogásokat keresünk, csak hogy ne kelljen másoknak beszélnünk a hitünkről. Ő még nincs kész rá! -mondjuk. Megítéljük a másik embert. Máskor meg, magunkat nem érezzük késznek rá. Azt mondjuk, hogy nem tudunk eléggé érvelni! Ekkor magunkat ítéljük meg. Nem vagyunk elég okosak, nincs elég nagy Biblia ismeretünk. Szilvi elmondta, hogy neki, ami leginkább szólt a Bibliaórán, hogy nem kell érvelnünk, nem kell okosságokat mondanunk, a munkát a Szentlélek végzi. Rá kell bízni magunkat, csak tegyünk bizonyságot bátran. Szerintem van még egy harmadik dolog, ami megakadályoz ebben, hogy nem valljuk meg a hitünket az alkalmas időben. Félünk az elutasítástól. Félünk attól, hogy megkérdőjeleznek. A hitünk megvallásához nem Biblia ismeret, nem hosszú keresztény évek kellenek, de nem is tapasztalat, hanem szerintem meggyőződés. A meggyőződés meglehet egy embernek, aki alig egy órája tért meg, és annak is, aki hosszú évekkel ezelőtt. Sokszor a tetteink hangosabban szólnak mint a szavaink. Amikor látják a szomszédok a csendes, szelíd életünket, akkor kíváncsiak lesznek és akarják azt, ami nekünk megvan, nekik meg nem. Ugyanígy a munkahelyünkön is. A keresztény élet otthon kezdődik. Otthon, a családi fészkünkben mit teszünk? Képviseljük Istent? Isten nem szeretné, hogy két énünk, két életünk legyen. Életünk minden területén ugyanolyanoknak kell lennünk. A tetteinknek összhangban kell lennie a szavainkkal. Valószínű a bizonyságunk igen eredménytelen lesz, mondjuk a munkatársaink körében, ha azt látják, hogy mi ugyanúgy lopunk, csúnyán beszélünk, és bosszúállók, nagyszájúak vagyunk mint az e világban lévők.
Isten szereti a bűnöst, de nem szereti a bűnt! Ezt hisszük általában és szeretjük is ezt hallani!
Mit gondoltok a farizeusokról? Milyennek jellemeznétek? Ti szeretitek a farizeusokat? Jézus szerette őket? Mindenesetre elmondta, hogy jaj néktek képmutató farizeusok! Elég keményen beszélt velük. A házicsoporton ti is elmondtátok, hogy a farizeusi gondolkodás, a farizeus szavai, ítéletei, milyen mély sebeket tudnak ejteni. Nagy károkat tud okozni, meg tud nyomorítani.
El tudnátok-e fogadni a következő állítást? Isten szereti a farizeust, de nem szereti a képmutatást! A Bibliában azt látjuk, hogy sok bűnös megtért és jött Jézushoz, de a Biblia nem ír azokról a bűnösökről, akik nem jöttek Jézushoz, akik jobban szerették a bűnt, mint az életet. Akik jobban szerették a pénzt. A Biblia viszont ír megtért farizeusokról. Sokszor úgy gondolunk rájuk, hogy Istennek csak egy csoporttal gyűlt meg a baja, a farizeusokkal. Jézus biztosan nem szerette őket, hiszen elég keményen beszélt velük.
De szerette őket is, ő mindenkit szeret, ráadásul egyformán. Szereti a bűnöst és a farizeust is, csak a bűnt és a képmutatást nem szereti. Jézus életét három részre oszthatjuk. A szolgálatát 30 évesen kezdte (0-30 éves kora), aztán amikor hirdette az Isten országát (30-33 éves kora), majd a keresztere feszítésének eseményei (életének utolsó pár hete). Ez utóbbi volt a legfontosabb. János evangéliumában hogyan oszlik meg ez a három idő intervallum? János apostol Jézus gyerekkoráról nem is ír. Az 1-11 fejezetig arról ír, amikor Jézus három évig hirdette az Isten országát. A 12-21 fejezetig pedig a keresztre feszítésének eseményeit írja le. Miért érdekes ez? Mi ennek a jelentősége? Mi a köze ennek a farizeusokhoz? Elolvastam János evangéliumának 1-11 fejezetét olyan szempontból, hogy Jézus és a farizeusok. Ebben az első tizenegy fejezetben kiderül, hogy Jézus hogyan állt a farizeusokhoz. Megdöbbentő, hogy ebben a tizenegy fejezetben János 3 év szolgálatát írja le, és mennyiszer beszél benne Jézus a farizeusokkal.
Jn.2:18-21, 3:1-21, 4:1-3, 5:15-47, 7:15-53 8.fejezet végig, 9: 39-41, 10:24-42
Főleg az ötödik és a nyolcadik fejezet ad okot az elgondolkodásra. Egyszer sem látjuk, hogy amikor a farizeusok odajönnek Jézushoz, ő elzavarná őket. Olyan volt, hogy nem válaszolt nekik. De sokszor amikor Jézus beszélt velük, hasonlás lett köztük (Jn.7:43, 9:16, 10:19). Mindig lecsípett közülük egy darabot. Hittek benne a farizeusok közül is (Jn.8:30).
Ha János apostolnak ilyen fontos volt leírni Jézusnak a farizeusokkal való találkozásait, beszélgetéseit, akkor annak célja volt. Jézus célja mindig a helyreállítás! A bűnösökkel és a farizeusokkal is. Olyan nehéz lenne elképzelni, hogy Jézus szereti a bűnöst, de nem szereti a farizeust. Jézus egészen a Jn.11:53 -ig, amíg a zsidó vezetők végleg el nem határozták, hogy megölik Őt, addig próbált beszélni velük. Amikor eldöntötték, hogy megölik, akkor többé nem mutatkozott nyilvánosan, nem beszélt velük Jn.11:54.
Mit akar Jézus nekünk üzenni, mondani?
Hogy szeressünk mindenkit, és ne válogassunk az emberek között. Szeressük azt, akit Isten az utunkba hoz.
Isten áldjon
