Amikor Isten épít, A megtörtség két oldala

Amikor Isten épít, A megtörtség két oldala

Záborszky Dávid két vasárnappal ezelőtt I. Krónika 28: -ról beszélt, arról, hogy Isten építi a templomot ill. a gyülekezet. Több szót is kiemelt, melyekről mi is beszéltünk. Először a templom és építés szavakról. Hogy kapcsolódik az ószövetségi TEMPLOM építés hozzánk? János evangéliuma 2:19,21 versek szerint Jézus a templom, ő ott a saját testéről beszélt. Mi, mint gyülekezet a Krisztus Teste vagyunk (I.Kor 12:27), mi is templomok vagyunk, a mi testünk a Szentlélek temploma (I. Kor. 3:16 és I.Kor. 6:19). Régebben úgy gondolkodtam, amikor azt mondtam, hogy elmegyek a gyülekezetbe, hogy elmegyek oda, ahol összejövünk, abba az épületbe ami a gyülekezet, és amelynek ez meg ez az ember a pásztora, akinek ez meg ez a honlapja. Így is lehet, leírni azt, de igazából mi vagyunk a gyülekezet. ApCsel. 2:42 szerint a korai gyülekezetben foglalatosak voltak többek között a közösségben. A közösség, azaz mi emberek vagyunk a gyülekezet, függetlenül az épülettől és egyénektől, külsőségektől. A gyülekezet az emberek, akikben a Krisztus Lelke lakozik. A gyülekezetben minden Krisztusból kell legyen. Néhány idézetet olvastam fel egy könyvből, gondolat ébresztőnek, ti mit gondoltok ezekről?

A gyülekezetben nem találunk egyéneket; a gyülekezetben csak Krisztussal találkozhatunk.”
A gyülekezet Krisztusból jön létre, és egy Krisztussal.”
A Újszövetség szerint különbség van a Test egy tagja és egy keresztény között.”
Ha egyszerűen hívő vagy akkor mindent megtehetsz amit szeretnél, de a Test tagjaként alá kell vetned magad a többi tag korlátozó szerepének.”
A ruha amit felveszünk, nem válik a testünk részévé. Ami tőlünk való, sohasem lehet Krisztus Testének része.”
Még azt is bátran kimondhatjuk, hogy Krisztus a gyülekezet, és a gyülekezet Krisztus, mert az új emberben, azaz a gyülekezetben, egyszerűen minden Krisztus.”
A gyülekezet nem az, amit Krisztushoz hozzáadunk, hanem ami Krisztusból való.”

A sok dologból, amiről beszéltünk csak egy két dolog jut eszembe. Beszéltünk arról, hogy a gyülekezet egy adok-kapok. Ahol mi is adunk másoknak, de ugyanúgy másoktól kapunk is. Sokfélék vagyunk, és néha hozunk be a gyülekezetbe olyat, ami nem Krisztusból van. Látjuk is ezt, amikor észrevesszük egy emberben, hogy nem hiteles. Mást mond és mást tesz, a tettei nem követik a beszédét. (Erről az jut eszembe, hogy talán nem is a tetteinknek kell követnie a beszédünket, hanem a beszédünknek a tetteinket.) A gyülekezetben a Szentlélek vezérel (Rm. 8:14), Krisztus a fej és az Ő Lelke által vezet bennünket. Többen is megemlítettétek a saját hely hiányát. Egy olyan épületben vagyunk, amelyben nem tehetünk meg dolgokat, amit például egyébként megtehetnénk. Nem hívhatunk meg bárkit, akit például meghívnánk, de rossz öltözékben van.

Aztán az ÉPÍTÉS-ről és a megszentelődésről beszéltünk. Megtérésünk után Isten elkezd egy folyamatot bennünk amely által egyre inkább Krisztus képűvé formál át bennünket. Szerintem ez az eredeti terv miatt van, amely szerint Isten a maga képére teremtette az embert.

I. Mózes 1:27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.

Ugyanaz az ok, amiért Isten formál minket, mint ami miatt nem szabad bűnt elkövetni.

I. Mózes 9:6 Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.

Volt már, hogy úgy gondoltam a megszentelődés folyamatára, hogy az egy építés. Isten felépít minket, a gyengeségeinket fejleszti, az erősségeinket pedig meghagyja. Aztán egy romboló munkának gondoltam, ahol Isten minden nem odavalót leront bennünk, büszkeség, énközpontúság stb. De inkább ezek mind benne vannak, egyszerre folyik egy rombolás és egy építési folyamat.

Mt 5:14-ben azt mondja Jézus, hogy mi vagyunk a világ világossága, de közben meg Ő az (Jn. 8:12). Mi tükrözzük őt. Nem képek vagyunk, hanem inkább olyanok vagyunk mint a tükörkép. Ha nem áll a tükör előtt senki, akkor nincs tükörkép. Ha nincs az életünkben Krisztus, ha nem vagyunk a jelenlétében, akkor nincs amit visszatükrözzünk. Olyan ez mint a hold és a nap kapcsolata. A holdnak nincs saját fénye, de ha a nap megvilágítja, akkor visszatükrözi annak fényét. A hold dicsősége a naptól jön, nála van az ő dicsősége. Nekünk is Istennél van a dicsőségünk Zsoltárok 62:8 szerint.

II. Kor. 3:18 „Mi pedig, miközben fedetlen arccal, mint egy tükörben szemléljük az Úr dicsőségét mindnyájan, ugyanarra a képre formálódunk át az Úr Lelke által dicsőségről dicsőségre”

Kriszti említette, hogy ha valaki azt mondaná, nem tudunk olyanok lenni, mint Krisztus, akkor az olyan mintha azt kérdőjelezné meg, hogy Krisztus testben jött el. Milyen igaz! Aztán a vetésről és a konkolyról beszéltünk. Isten azt mondta, hogy hagyjátok meg a konkolyt, majd a végén különválasztják és elégetik. Így van-e ez a mi életünkben is, hogy nekünk nem a rosszal, a büszkeséggel stb. kell foglalkoznunk, hanem Jézussal kell járnunk és közben majd megégnek ezek a dolgok

Van bennünk egy extra CSODAVÁRÁS, sokszor jeleket kérünk Istentől, hogy útba igazítson. Olykor kapunk, olykor nem. Néha meghallgat Isten, néha nem. Két verset, szituációt említettem meg, amelyben mintha Jézus meg sem hallaná amit mondanak neki vagy kérnek tőle.

János 12:20 -tól olvashatjuk, hogy kérték Jézustól valamit de aztán nem ír az Ige arról, hogy Jézus találkozott volna velük. Az én kérdésem az volt, hogy akkor minek van egyáltalán megemlítve, hogy a görögök látni akarták Jézust. Mindenesetre nincs megemlítve, hogy Jézus meghallotta volna amit kértek tőle.

Jn. 12:20- „Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: „Uram, Jézust szeretnénk látni.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. Jézus így válaszolt nekik: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, …”

Aztán János 14:22 -ben hasonló történik. Az előtte és utána következő versekből én azt látom mintha meg sem hallotta volna Jézus a kérdést.

Jn. 14:21-23 „Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” Így szólt hozzá Júdás, de nem az Iskáriótes: „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenti magadat, és nem a világnak?” Jézus így válaszolt: „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet; azt pedig az én Atyám is szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála.”

Mondtátok, hogy tulajdonképpen a válasz benne volt abban, amiről Jézus éppen beszélt, de mindenesetre nem volt az a reagálás mint Jn.14:5-6 Tamás és Jn 14:8-9 Fülöp estében. Ezeknél a verseknél Jézus megáll és konkrét választ ad.

Az EGYSÉG-gel kapcsolatban arról beszéltünk, hogy tényleg a szeretetben kell egységben lennünk, amelyről megismernek minket akik a Krisztuséi, azaz a keresztényeket. A Dávid egyébként a tanításában négyszer is beszélt a szeretetről, Isten szeretetéről. Már a TÉR neve is a szeretetben született. Szeretni Istent, szeretni az embereket és magamat, ez a három dimenziós szeretet. Aztán a bemutatkozásnál is Isten szeretetéről beszélt, hogy az a lényeg, az imádkozásában is Isten szeretete miatt imádkozott, majd itt az egység témája is a szeretetben hangzott el. Ez így már négy dimenziós lett:)

Beszéltünk a TERV a SZOLGÁLATOK és MESTER EMBEREK -ről is. Sokféle szolgálat van. Van olyan, amely mindenkire érvényes, mint békéltetés, vendégszeretet stb. Aztán van olyan szolgálat is, amely csak a mi szolgálatunk, amelyre Isten csak minket szólít meg. Mi kapjuk az elhívást. Néha ez úgy történik meg, hogy már előtte felkészít minket az Isten, már előtte kapunk hozzá tehetséget, ajándékot. Néha meg az elhívás után kapjuk a tehetséget ill. a felkészítést. Itt kicsit többet időztünk, mert egyikőtök mondta, hogy törekednünk kell a jobb ajándékokra. Más meg azt mondta, hogy az ajándékokra nem törekedni kell, mert azt kapjuk. Mindenesetre a I.Kor 12-14 -ig beszél Pál a lelki ajándékokról, meg a nyelveken szólás és a prófétálás kapcsolatáról. Itt bizonyosan megemlíti, hogy törekedjünk inkább a prófétálásra. Hogy Isten milyen lelki ajándékot ad nekünk azt ő tudja, ha engem egy koordinációs, adminisztratív feladatra hív el a gyülekezetben, akkor attól én még törekedhetek a tanítás ajándékára is. De tudnom kell Isten elhívását az életemben, és azt kell ellátnom mindenekelőtt. Isten biztosan ad nekem lehetőséget abban is, amit szeretnék, ha nem a saját dicsőségemre akarom azt tenni.

Jn. 7:18 „A ki magától szól, a maga dicsőségét keresi; a ki pedig annak dicsőségét keresi, a ki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság.”

Az elhívás mellett szerintem nagyon fontos a hozzáállás. A Dávid is utalt a keresztény gagyi-ra. Istennek végezzük a munkánkat, akár a gyülekezetben, akár a munkahelyünkön. Néha látok embereket akik a munkahelyükön állandóan másra gondolnak, gyülekezeti dolgokra, fészbukra, a hobbijukra. Aztán olyanokat is látni, akik meg otthon gondolnak állandóan a munkahelyi dolgaikra, hazaviszik a munkájukat. Szerintem minden helyen a megfelelő dolgot kell tegyük. Ha a munkáltatóm megvette az én időmet reggel nyolctól délután négyig és ezért fizet, akkor tegyem a dolgom úgy, mintha Jézusnak dolgoznék. Ezenfelül viszont nem kell a munkámmal gondolnom. Én szerencsés vagyok, mert a munkahelyemen nincs olyan elvárás, hogy otthon is velük kelljen foglalkoznom.

Ahogy végezzük a munkánkat, az rólunk is szól és az Isten képünkről. Rólunk tesz az bizonyságot, ahogy a munkánkat végezzük.

Kol. 3:22-23 „Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”

Isten a legtöbbet, a legjobbat adta nekünk, adjuk mi is a legtöbbet, a legjobbat.

Mindezek után az én tanításommal, a megtörtségről beszéltünk. A tanácsadásról beszéltünk, hogy aki éppen nehéz helyzetben van, azt hogyan tanácsoljuk. Itt megemlítettem, amit sajnos kihagytam a tanításból. Saul esetét aki összetört az Úr előtt, de az asszony és a katonák megvigasztalták, felemelték őt. Pedig Saul ott volt jó helyen az Úr előtt összetörve. Néha mi is vigasztalunk anélkül, hogy tudnánk a hátteret. Azt mondjuk: á nincs semmi baj, csak csináld tovább. Pedig lehet, hogy baj van, és azért nehéz a helyzet. I Sámuel 28-ban olvashatjuk el a történetet.

Az Úrtól kell elkérnünk ezt is, mint mindent a gyülekezetben. Talán ezért is fontosabbak a tetteink a gyülekezetben, mint a beszédünk. A tetteink valahogy sokkal hangosabban tudnak beszélni, mint a szavaink.

Elmondtátok, hogy nektek a panaszkodás fajtái és azok eredete szólt hozzátok, meg hogy a Galata 6:1 azt mondja, hogy az útbaigazításnak, helyreigazításnak is az Isten szeretetében kell végbe mennie. Tulajdonképpen a hozzáállásunk, a szolgálat, a feddés és minden tettünk alapjának a szeretetnek kell lennie, Isten szeretetének.

A tanácsadással kapcsolatban még arról beszéltünk, hogy mi milyen tanácsra vágyunk, mi mit várunk, amikor nehéz helyzetben vagyunk. Sokszor nem halljuk meg, amit mondanak, több helyen és több alkalommal kell hallanunk, mire felismerjük a hazugság atyjának hazugságait az életünkben. A legtöbb bajunk, depresszió stb. alapja egy hazugság az életünkben, amit elfogadtunk.

Még az este folyamán Kriszti küldött nekem egy videót Cseri Kálmántól, aki a megigazulásról és a megszentelődésről beszélt. A megigazulás egy egyszeri esemény, ami akkor megy végbe, amikor megtérünk, a megszentelődés pedig akkor kezdődik és életünk végéig tart. Ez egy folyamatos tevékenység, amikor kiformálja bennünk a Krisztust. A megigazítás – én Krisztusban, a megszentelődés – Krisztus énbennem. A megigazulás mindenkire nézve egyenlő, nem lehet valaki jobban Isten gyermeke mint a másik. A megszentelődésben vannak fokozatok. Mindkét csoda Isten munkája, de a megszentelődés a mi feladatunk is. Köszönjük.

Isten áldjon