Tanítások (Page 38)

Elvárások (Máté 21:1-11)

Sok kapcsolat azért ér véget, mert valamelyik fél nem tudja hozni a másik elvárásait. Sokan ugyanezért fordítanak hátat Istennek. Hogy lehet, hogy az a tömeg, amelyik virágvasárnap messiásként köszöntötte Jézust, néhány nappal később a keresztre feszítését követelte? Hogy védhetjük meg magunkat hasonló csalódásoktól?

Ránk fér a hosszú hétvége (Lukács 6:1-11)

Voltál már úgy, hogy hiába aludtál éjszaka, az agyad mintha ébren maradt volna és tovább pörgött? A minőségi pihenés az egyik legfontosabb szükségletünk, annyira, hogy Isten még a törvényben is előírta ezt. De vajon hogy tudjuk megvalósítani ebben a túlpörgött világban, amikor úgy tűnik, egy percre sem lazíthatunk?

Mint borjú az új kapura (Lukács 5:17-39)

Akkor használjuk ezt a mondást, ha valaki olyan helyzettel találkozik, amellyel nem tud mit kezdeni, vagy olyan személlyel, akit nem tud betenni egy skatulyába sem. Ebben a részben éppen így néznek az emberek, különösen a vallási vezetők Jézusra. Egyételmű, hogy Jézus minden szempontból kilóg a sorból. Mi hajlamosak vagyunk “megszelídíteni” őt, beilleszteni a kis megszokott életünkbe. Neki azonban egy jobb terve van számunkra.

Gyere és lásd meg! (János 1)

Aki Jézus tanítványa, az tanítvánnyá tesz másokat. Jézus nem sok parancsot adott a tanítványainak, amikor itt volt a földön, de az egyik az volt, hogy tegyenek tanítvánnyá másokat, mondják el a jó hírt, hogy az emberek megmeneküljenek a pokoltól. Az ok, amiért még itt vagyunk a Földön az, hogy várjuk az utolsó embert akinek Isten terve szerint meg kell térnie, és aki talán éppen köztünk jár. Miért olyan nehéz mégis beszélni az evangéliumról? Hogy szabadulhatunk meg az ehhez kapcsolódó szorongásainktól?

Kész, feladom (Lukács 5:1-16)

Érezted már azt, hogy hiába dolgozol kitartóan, kudarcot vallasz? Simonnak, a halásznak ilyen volt ez a nap. Egész éjjel dolgozott, reggel pedig szépen elmosta a hálóit. Volt azonban egy bökkenő: aznap éjjel egyetlen halat sem fogott. Ekkor történt valami, amitől a frusztrált halász élete új célt kapott. Csak egy dolog változott. Lehet, hogy éppen azért nem fogott aznap éjjel semmit, hogy készen álljon a változásra?

A megtörtség két oldala (Jób könyve)

Akár velünk történnek bajok, akár másokkal körülöttünk, tele vagyunk kérdésekkel. Miért történik ez? Különösen, miért történik meg ilyesmi keresztényekkel, Isten gyermekeivel? Ki miatt van? Ki a hibás? Mikor lesz már vége?  Mit tegyek? Jób és Pál apostol életén keresztül keressük a válaszokat, különös figyelmet fordítva arra, hogy milyen hatással van ránk a megtörtség, és mit okoz mások életében, akik látnak minket ebben az állapotban.

Amikor Isten épít (1 Krónika 28)

Vajon milyen tanulságokat vonhat le egy mai gyülekezetplántálás egy többezer éves ószövetségi történetből? Ma Záborszky Dávid, a TÉR Budapest vezetője volt a vendégünk, és 9+1 gondolatot osztott meg velünk azzal kapcsolatban, hogy mi az a hozzáállás, amellyel együttműködhetünk Istennel az ő terveinek megvalósításában.

Küldetésben (Lukács 4:31-44)

Van valami, ami a kötelességtudaton kívül rávesz, hogy kikelj reggel az ágyból? Különösen ilyen ködös, szürke és hideg hónapokban, amikor még mindig korán sötétedik? Vagy amikor éppen eleged van a körülötted lévő emberekből, és sikertelennek érzed magad? Vajon hogy tudta Jézus lendületesen folytatni a szolgálatát, miután a szülővárosában fájóan elutasították? Mi hajtotta őt, és hogy meríthetünk ebből mi is motivációt?

Hogy kezeled az elutasítást otthon? (Lukács 4:14-30)

Jézus hazamegy a falujába, ahol mindenki ismer mindenkit. A zsinagógai jelenet mégis kis híján gyilkosságba fordul. Vajon mi volt a szikra? Mivel szembesítette őket, ami ezt váltotta ki? Miért nem tudtak már a helybeliek – rokonok, szomszédok, barátok – úgy tekinteni Jézusra, mint egy kedves testvérre, aki szereti az Urat és a népét? Akiknek a leginkább fel kellett volna ismerniük Isten munkáját Jézusban, éppen ők álltak a legkeményebben ellene.  Hogy történhetett ez meg, és hogy kezelte Jézus ezt a helyeztet?