Tanítások (Page 32)

Készülj fel a szeretet ünnepére!

Bár általában várjuk a karácsonyt, sokszor ez az egyik legstresszesebb időszaka is az évnek. Vajon mit tehetünk annak érdekében, hogy a szeretet ünnepe tényleg a lényegről szóljon?
továbblépés demonstráció

A továbblépés művészete

Éreztétek már azt, hogy bár szeretnétek lapozni és magatok mögött hagyni a múltat, az valahogy mindig visszahúz? Ebben a tanításban arról fogunk tanulni, hogy hogyan működik a továbblépés művészete a gyakorlatban.

Nyári Attila: Miért vagy ideges? (ApCsel 7:1-8)

Az életünk során rengeteg időt töltünk aggódással, pedig azoknak a dolgoknak, amelyek miatt idegesek vagyunk a 99 százaléka sosem következik be. Vajon mit árul el rólunk az, hogy mi miatt vagyunk idegesek, és hogyan lehet több nyugalom az életünkben?

Konfliktuskezelési technikák (ApCsel 6:1-15)

Akár tetszik, akár nem, az életünknek részét képezik a konfliktusok. Lehet ez egy apró összezörrenés amiatt, hogy a párunk máshogy nyomja a fogkrémes tubust, mint mi, egy munkahelyi kiakadás vagy éppen egy komoly érzelmi sebeket hagyó, kapcsolatokat elmérgesítő veszekedés is. A konfliktus az első gyülekezet életében is felvetette a fejét. Ők azonban ebben a helyzetben jól vizsgáztak, így hasznos alapelveket tanulhatunk tőlük a konfliktuskezelésről.

Hullámvasút az élet? (ApCsel 5:12-42)

Ti is érzitek úgy néha, hogy hullámvasút az élet? Egyszer fent, egyszer lent, változnak a körülmények, és velük együtt sokszor a hangulatunk is. Vajon tanulható, hogy ne féljünk a kanyaroktól, sőt, hogy még élvezzük is az utazást?

Isten képére 2, avagy nézd meg jól Jézus Krisztust, mert ott vagy benne!

Sokan megtapasztaltuk már azt, hogy annyira akarunk valamit, annyira imádkozunk érte, de nem történik meg. Sőt, elsüllyedünk, kudarcot vallunk. Néha szükségszerű is ez, mert nem a megfelelő helyre nézünk, vagy nem is tudjuk hova nézünk. A világ nyomást helyez ránk, megvillant minden dolgot, ami eltéríthet a mi Urunk Jézus Krisztustól. Valaki azt mondta egyszer, hogy: “Ha leveszem a tekintetem Jézusról, akkor az ellenségnek mindegy mire tekintek!”

Vírusvédelem (ApCsel 4:32-5:11)

Idén júniusban egy számítógépes zsarolóvírus rekordot döntött, amikor 4,5 millió forintot követelt egy magyar cégtől. Ha használsz számítógépet, valószínűleg te is kaptál már vírust, ezért tudod, hogy mennyire fontos védekezni ezek ellen. Ebben a részben egy olyan vírust tanulunk meg felismerni, amely nem az számítógépeinkben, a telefonjainkban vagy az egészségünkben tesz kárt, hanem a lelkünkben, a kapcsolatainkban és a gyülekezeteinkben.

A vállalat nem engedi a lelkedet? (Lévi)

Életünk során nagyjából 90 ezer órát töltünk munkával, ezért fontos, hogy ezen a területen is kihozzuk a lehető legtöbbet az életünkből. Ebben a tanításban Lévi történetéből kiindulva tanulunk munka és a magánélet egyensúlyáról, pályaválasztásról és pályamódosításról, felmondásról és a munkához való egészséges hozzáállásról.

Földetrengető ima (ApCsel 4:23-31)

Vajon milyen erő tud lenni egy imában, ha az imaalkalom helyszíne megrendül? Vajon miről maradunk le, ha beérjük a plafonról visszapattanó imákkal, bevásárlólista jellegű imákkal, vagy éppen imának nevezett illemkörökkel?

Újratervezés (Péter)

Miért élünk? Az évek során változhat a válaszunk, amit erre a kérdésre adunk. Ha pedig az elképzeléseink kudarcot vallanak, céltalanná is válhatunk. Ebben a tanításban Péter apostol élete alapján fogunk tanulni az életcélról, kudarcról, a kudarc utáni valódi cél megtalálásáról.