Sermons from 2022 (Page 3)

Hitünk mélységei – az őszinteség ereje | Baji Péter

Már Jézus apostolai is azzal küzdöttek, hogyan növelhetik a hitüket azért, hogy a rájuk bízott küldetést végrehajtsák. Mi keresztények is sokat küzdünk azzal, hogy a láthatatlan Isten személyes beavatkozásával kellene számolnunk az életünk minden pillanatában, de tapasztalataink és szokásaink inkább arra sarkallnak, hogy oldjunk meg mindent a saját erőnkből és erőforrásainkból. “Segíts magadon, Isten is megsegít” – mondjuk gyakran. De milyen megoldást adott Jézus erre a dilemmára?

Miért nem magányos Isten?

Az egyház, a gyülekezet egyben a közösség aktív helye is. Számos szempontból segíti lelki jólétünket, növekedésünket – és számos egyéb szempontból is erőforrás, védelem. Ezeket az értékeket járjuk körül vasárnap – egyben vizsgálva azt is, hogy hogyan lehetünk mindennek aktív szereplői mi magunk is.

Ki kinek a feje!? | 1 Korinthus 11:1-16

Ebben a szakaszban Pál arra a kérdésre ad választ és magyarázatot, hogy “be kell-e fedni az asszonyok fejét a gyülekezetben?” Mielőtt továbblapozva legyintenénk egyet, hogy ez egy ilyen régi kulturális dolog, érdemes itt megállni, mert kincseket érő igazságokat találhatunk.

Elég jó vagyok?

Kornéliusz története vajon miért van kétszer leírva? Ráadásul rögtön egymás után! Lehet, hogy Isten ezzel azt szeretné mondani, hogy ennek a történetnek az üzenete fontos? Megtanulhatjuk belőle, hogy elegek vagyunk úgy, ahogy vagyunk; és ha ezt a tényt a lelkünk mélyén is elfogadjuk igaznak, akkor másokról is el tudjuk hinni ugyanezt.

A hitem mennyire magánügy? | 1 Korinthus 10:14-11:1

Vajon a hit magánügy? És azon túl, hogy nyilván nem szeretnénk titkolni, mennyire kell kezdeményeznünk, hogy beszélhessünk a hitünkről? Illetve mi van akkor, amikor úgy tűnik, jobbat tenne az evangélium ügyének, ha egyesek nem hangoztatnák, hogy keresztények? Vagy éppen amikor mi érezzük úgy, hogy sértő a másik számára, ha felvállaljuk a hitünket? Ebben a bibliaórában ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.

Egy (majdnem) átlagos keresztény élet

A modern gondolkodás egyik nagy tévedése, hogy a régi dolgok lejártak, érvényüket veszítették. Pedig még az ókori királyok életéből is rengeteget tanulhatunk, sőt a saját, keresztény életünkkel is izgalmas párhuzamot és máig érvényes aktualitásokat is felfedezhetünk.

Hogy éljek jól a szabadságommal? | 1 Kor 10:1-13

Talán hallottál már olyan lottónyertesekről, akiket tönkretett a hirtelen jött anyagi szabadság. A szabadság nagyszerű dolog, de vissza is lehet vele élni. Pál ebben a fejezetben 5 olyan dologról tanítja a korinthusi keresztényeket és minket, amelyek ilyen hatással lehetnek ránk. A célja, hogy igazán felhőtlenül élvezhessük a szabadságunkat.

Téged mi hajt? | 1 Korinthus 9:20-27

A héten került bemutatásra a Katinka c. film, amely Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónőről szól. A film arra keresi a választ, hogyan lett a bajai úszókislányból a világ ünnepelt Iron Lady-je. Érdekes egybeesés, hogy az előttünk álló fejezetben pedig a keresztény életet hasonlítja egy versenyhez, és arról tanítja a korinthusi keresztényeket és minket, hogy milyen hozzáállást tanulhatunk el az élsportolóktól.

Jogom lenne hozzá | 1 Korinthus 9:1-19

Ugye, milyen jól esik, amikor valaki előreenged a pénztárnál álló sorban? És ugye, hogy idegesítő, amikor valaki csak bevág eléd, miközben te nyugodtan haladsz a sávodban? Az ilyen hétköznapi példákon túl is nagyszerű dolog, hogy egy olyan országban és egy olyan időszakban élünk, amikor vannak jogaink, és ezekkel többnyire élni is tudunk. De talán érzékelitek azt is, hogy amikor a jogokra való hivatkozás öncélúvá válik, az egy beteg irányba vezet. Pál apostol ebben a fejezetben arról mesél a korinthusi keresztényeknek,…