Tanítás a következő időszakból: március 2022

Szeresd felebarátodat, mint MAGADAT | Márk 12:31

A Biblia egyik legismertebb gondolata a “szeresd felebarátodat, mint magadat”. És bár a lényege a másik ember szeretete, belegondoltatok már abba, hogy ez a vers az önmagunkhoz való viszonyulásunkról is szól? Mintha azt sejtetné, hogy amíg nem vagyunk rendben magunkkal, addig másokat sem fogunk tudni helyesen szeretni. Szóval fókuszáljunk rá most erre: mit jelent helyesen szeretni magunkat?

Házasság és válás | 1 Korinthus 7:1-24

Nem jó az embernek egyedül – szól a híres mondat, amit Isten mondott a teremtéskor. Viszont házas ismerőseim között számosan akadnak, akik szívük szerint hozzá tennék, hogy nem mindig jó együtt sem. Pál ebben a fejezetben a házasságról és a válásról tanítja a korinthusiakat, akiknek egy nagyon kemény erkölcsi környezetben próbálták helyesen megélni az életüknek ezen területét.

Ne felejtsd el, hogy ki vagy! | 1 Korinthus 6:9-20

Több filmben is előkerül a motívum, amikor a szereplő valamilyen baleset folytán elveszíti az emlékeit, és gigászi erőfeszítéseket igényel, hogy segítsenek neki visszaemlékezni, ki is ő valójában. Velünk is megtörténhet ez más formában, és ha nem tartjuk szem előtt, hogy honnan jöttünk és hova tartunk, a jelenben is elveszíthetjük a józan ítélőképességünket. Pál ebben a fejezetben arról tanít, hogy maradhatunk bibliai értelemben önazonosak.

Az egyház nem egy ház (1 Királyok 8)

Dávid megálmodta, Salamon felépíttette, többször lerombolták és újjáépítették, közel 2000 éve pedig már csak egy faldarab áll belőle. A jeruzsálemi templom. Mi volt a jelentősége, és mi változott azóta?