Tanítás a(z) János könyvből (Page 2)
Mi értelme volt a keresztnek? (János 12:20-50)
Jézus ebben a fejezetben elmondja az utolsó nyilvános beszédét, és újra látjuk az összes reakciót, amit különböző emberek a szolgálatára adtak. Olyan, mint egy összegzés, ami segíthet is ráhangolódni az előttünk álló húsvéti ünnepre.
Tudni kell veszíteni (János 11:45-12:19)
Vannak emberek, akik a tényekkel szembesülve könnyen belátják, hogy tévedtek. Mások nem tudnak veszíteni, mindent megtesznek, hogy mentsék legalább a látszatot. Ebben az igerészben szinte nevetséges, ahogy a farizeusok próbálják megtartani a hatalmukat, és valahogy kicsinálni ezt a Jézus nevű rabbit.
Amikor Jézus sírt (János 11)
Ebben a történetben egyszerre látjuk Jézus emberi és isteni mivoltát. Előbb a legmélyebb érzelmeket átélve sír, majd feltámasztja Lázárt, kinyilvánítva az erősorrendet közte és a halál közt. De mi indítja őt ilyen erős érzésekre és cselekvésre? Pusztán egy közeli jóbarát elvesztéséről van szó, vagy a felszín alatt több van ennél?
A jó pásztor (János 10)
János evangéliumában a középső fejezetek olyanok, mintha folyamatosan boxmeccseket látnánk, Jézus folyamatosan konfrontálódik a vallási vezetőkkel. Ebben a fejezetben azonban kiderül, hogy nem önvédelemből, hanem értünk veszi fel a kesztyűt ma is.
Látásvizsgálat (János 9)
El tudjátok képzelni, milyen élmény lehet egy vakon született embernek, amikor először lát életében? Ebben a fejezetben egy ilyen ember történetét látjuk.
Az igazság megszabadít (János 8:12-59)
Amíg az emberek nem ismerték azt az egyszerű tényt, hogy műtétek előtt jó ha az orvos kezet mos, sok ember halt meg fertőzés következtében. Miután megismerték az igazságot, megszabadultak ettől a veszélytől. Mégis voltak, akik nehezen fogadták el. Vajon mi volt ennek a hátterében? És mi akadályozhat meg minket, hogy megismerjük az igazságot?
Nem ítéllek el (János 8:1-11)
A keresztényeket sokan ítélkezőnek tartják, és ha őszinték vagyunk, sokszor rá is szolgálunk erre a jelzőre. De mégis, hogy lehet helyesen viszonyulni olyan helyzetben, amikor egyértelmű egy bűn, ami felett pedig nem szabad szemet hunyni? Erről ad Jézus mesterleckét ebben a fejezetben.
Isten benned (János 7:37-53)
Előfordult már veled, hogy noha minden sínen van, mégis hiányérzet marad benned? Jézus ebben a történetben olyan emberekkel beszél, akiknek éppen ez volt a tapasztalatuk.
A lájkvadászat vége (János 7:1-36)
Ma úgy szocializálódunk, hogy a nagy és látványos dolgokat látjuk hatékonynak, és az ismert emberekről gondoljuk azt, hogy érnek valamit. Talán ezért is próbálták a testvérei rávenni Jézust, hogy törekedjen a népszerűségre. Isten országa azonban teljesen más alapelvek mentén épül.
Csak komoly érdeklődők! (János 6:25-71)
Hirdetésekben gyakran olvasható az a felhívás, hogy csak komoly érdeklődők jelentkezését várják. Jézus is eljutott egy ilyen pontra a szolgálatában, és válaszút elé állította azokat, akik ugyan érdeklődéssel figyelték őt, de nem kötelezték el magukat mellette.