Sermons on János 1. levele

Három szárnyakat adó igazság (1 János 5:1-13)

A hét egyik híre az volt, hogy a StarTrek szereplőjeként ismert William Shatner 90 évével az eddigi legidősebb emberként néhány perces űrutazáson vett részt. A kilövést persze rengetegen követték, lenyűgözve attól az óriási erőtől, ami képes az űrig emelni egy óriás szerkezetet. Időnként érezheted magad úgy, hogy kb. ugyanilyen erőre lenne szükséged lelkileg is, hogy újra szárnyakat kapj. A soron következő fejezetben János apostol három ilyen rakétát is beizzít.

Az Isten szeretet (1 János 4:1-21)

Meglehet, hogy soha nem volt a történelemben olyan pillanat, amikor több szó esett a szeretetről, mint manapság. De talán éppen ezért nehéz is kibogozni, hogy ki mit ért a szó alatt. Vajon mit jelent az, amit János apostol ír ebben a részben, hogy Isten a szeretet? És mi van, ha ez a feje tetejére állítja azt, amit eddig a szeretetről gondoltunk?

Isten gyermekei vagyunk (1 János 3:1-3)

Abban a kiváltságban volt részem, hogy a szüleim neveltek fel. Ezért csak elképzelni tudom, milyen öröm lehet egy árvának, amikor egy szerető család befogadja. És azt is, hogy milyen érzés lehet az a pillanat, amikor a család neve is hivatalosan a keresztneve elé kerül. Isten ezt teszi velünk: a nevére vesz minket. Ebben a bibliaórában mindössze 3 verset nézünk meg, mielőtt egy bemerítkezéssel ünnepeljük ezt az igazságot.

Csak egy lábbal a földön (1 János 2:15-29)

A keresztények saját bevallásuk szerint is furabogarak, hiszen egy olyan közegben, ahol azt értékelik, ha az ember két lábbal a földön áll, ők valójában fél lábbal egy másik világban élnek. De hogy jelenik meg ez a hétköznapi életünkben? Hogy tudjuk elkerülni akár a földhözragadtság, akár a világtól való teljes elszigetelődés végleteit?