Sermons on Apostolok cselekedetei (Page 3)
A legjobbak is elfáradnak. Ne add fel! (ApCsel 18:1-22)
Néha, amikor mi már feladnánk, akkor következik a legjobb rész. Vajon mi kell ahhoz, hogy újra erőt merítsünk és menjünk tovább? Lehet, hogy eddig azt gondoltad, hogy Pál apostol végtelen energiával rendelkezett és egy percre sem torpant meg. Ebben a részben azonban azt látjuk, hogy ő is ember volt, és időnként őt is újra kellett indítani.
A vallás nem visz a mennybe (ApCsel 17:16-34)
Jó cselekedetek, erkölcsös élet, vallásos előírások betartása – emberek milliói próbálják ezekkel a dolgokkal bebiztosítani magukat az örökkévalóságra. Isten azonban egy egészen más “feltételrendszert” szabott. Nekünk leejt a pálya.
Figyelem, figyelem (ApCsel 16:35-17:15)
Amikor egy nyilvános helyen megszólal a hangosbemondó, azért kérik a hallgatók figyelmét, mert fontos információ átadására készülnek. Ha ennek ellenére eleresztjük az információt a fülünk mellett, az következményekkel járhat. Ebből a történetből azt tanuljuk, hogy mennyire pozitív hatással lehet az életünkre, ha odafigyelünk Isten hangosbemondójára, a Bibliára.
Legyél rugalmas! (ApCsel 16:6-34)
Valaki egyszer azt mondta, hogy boldogok a rugalmasok, mert ők nem törnek össze. Legtöbbünknek azonban vannak terveink, céljaink, elképzeléseink arról, hogy hogyan szeretnénk élni az életünket, és nem vesszük annyira könnyen, ha valaki, vagy valami közbeszól. Vajon mi a titka annak, hogy könnyebben vegyük ezeket az akadályokat?
Egy vita és annak háttere (ApCsel 15:32-16:5)
Most lehet vitatkozni, vagy mindenképpen el kell azt kerülnöd? Hogyan, és miért lehetett vita két ilyen fontos bibliai személy között? Ezekre a kérdésekre keressük a választ, most vasárnap a bibliaórán.
Nincsenek apróbetűk (ApCsel 15:1-31)
Isten üzenete – amely szerint egyedül hit által, kegyelemből fogad el minket – túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen, és ezért nagy a kísértés, hogy kiegészítsük, kiegyensúlyozzuk emberi szabályokkal, elvárásokkal. Istennél azonban nincsenek apróbetűk.
Minden jó, ha a vége jó (ApCsel 14:1-28)
Emberként óriási erőt meríthetünk abból, ha tudjuk, hogy Isten jó, és a pártunkat fogja. Átenged ugyan nehézségeken, de bízhatunk benne, hogy végül ezek az időszakok is értelmet nyernek. Ha nem a végén, hanem a történet közepén vonnánk le a tanulságot, gyakran hamis értékelésre juthatnánk.
Hogy kezeljük az elutasítást? (ApCsel 13:42-14:7)
Pálnak és Barnabásnak az első missziós úton a sikerek mellett az elutasításból is bőven kijutott. Vajon hogy kezelték ezt, hogy tudtak újra és újra felállni és továbbmenni?
Túl szép, de igaz (ApCsel 13:13-41)
Túl szép, hogy igaz legyen – mondjuk sokszor, amikor egy gyanúsan túlzó ígéretet hallunk. Isten üzenete, az evangélium is könnyen ezt az érzést válthatja ki belőlünk. Ezzel a reakcióval találkozott Pál és a társasága is az első missziós úton. Vajon hogy kezelték?
Kezdő lökés (ApCsel 13:1-12)
Mint mikor egy gyermek megkapja első biciklijét, az édesapja egy tolórúddal tolja és tartja, hogy kisgyermeke el ne essen, hanem megszeresse és élvezze a biciklizést. Később pedig, ha kialakult az egyensúlyérzék, akkor elég egy kis kezdő lökéssel elindítani a gyermeket, és az vidáman teker édesapja megnyugtató közelségében. Isten, mint egy jó édesapa készítette fel Pált arra a feladatra, amire elhívta, majd megadta neki a kezdő lökést, és elindította missziós útjára, de támogatásáról és megnyugtató közelségéről mindvégig biztosította.
