Tanítások (Page 17)

Tényleg meg akarsz gyógyulni? (János 5:1-18)

Az orvosok tudják, hogy valójában nem tudnak gyógyítani, csak elő tudják idézni a gyógyulás feltételeit. A lelkünk gyógyulása is csak akkor történhet meg, ha mi is szeretnénk, és igazán szeretnénk a gyógyulást. 

Istennek kellesz (János 4:1-26)

Jézus mestere volt a személyes beszélgetéseknek, még akkor is, ha a beszélgetőpartnere a lehető legtávolabb állt a rendes vallásos ember képétől. Sőt, mintha szívesebben is beszélgetett volna olyan emberekkel, akik beismerték, hogy van bennük egy mély hiányérzet, amit pótlékokkal próbáltak betölteni.

Szabadulás az egótól (János 3:22-36)

Az élet sokszor nem tűnik igazságosnak, időnként úgy tűnik, mások kevesebb energiával is jobban érvényesülnek. Az irigység, rivalizálás pedig a gyülekezetben is felütheti a fejét. Vajon mit tanulhatunk erről a témáról Keresztelő Jánostól, aki nemcsak, hogy nem nehezményezte Jézus növekvő népszerűségét, hanem még örült is neki?

Szabadulás a földhözragadtságtól (János 3:1-21)

A régi számítógépek időnként kiírták, hogy “cserélje ki a lemezt, és nyomja meg bármelyik billentyűt a folytatáshoz”. Néha az életben is így érezzük magunkat, jó lenne kicserélni bizonyos tulajdonságainkat, vagy valahogy újrakezdeni helyzeteket. Ebben a részben Jézus az újjászületésről beszél, mint megoldás. De vajon mit jelent és hogyan történik?

Melyikük a nagyobb szamár? (4Mózes 22-24)

Ismeri mindenki a szólást: „Áll, mint Bálám szamara.” Aki esetleg hallott már erről a bibliai történetről, az azt is tudja, hogy ez a szamár nem csak megállt, de emberi hangon meg is szólalt! De vajon tényleg a szamárról szól ez a már-már mesébe illő történet?

Amikor Jézus ostort fogott (János 2:13-25)

A Biblia egyik legmeghökkentőbb története, amikor Jézus jelenetet rendezett a jeruzsálemi templomban. Suhogott a korbács, repültek szét a pénzérmék, borultak az asztalok. Nem csoda, hogy a biztonsági szolgálat is megjelent. De vajon miért viselkedett Jézus ennyire radikálisan?

Szabadulás a szégyentől (János 2:1-12)

Ebben a részben Jézus első csodáját látjuk, ami meglepő módon nem más, mint hogy nagyságrendileg 500 liter vizet borrá változtatott. De ennél egy nagyobb csodát is tett, megszabadította a szégyentől az ifjú párt és családjaikat. Vajon mi hogy szabadulhatunk meg azoktól a dolgoktól, amelyeket szégyellünk?

A valódi Ünnepelt (3 Mózes 23)

Hogy mi a különlegessége az Isten által az Ószövetségben elrendelt ünnepeknek? Az, hogy olyan eseményekre utalnak előre, amik csak jóval később történtek meg, vagy még ezután fognak bekövetkezni! Az ünnepek valódi jelentését csak az Újszövetséget olvasva érthetjük meg, és kivétel nélkül mind egy személyre utal, aki nem más, mint Jézus!