Szolgálatvezetők

Nyári Attila

Bár gyerekkorom óta hittem Istenben, 14 évesen hoztam meg tudatosan a döntést, hogy Jézus tanítványa szeretnék lenni. Ezután eltelt még néhány év, mire igazán megértettem, hogy Isten nem mennyei rendőrként, nem ítélettel és elvárások mentén viszonyul hozzám, hanem apukaként, aki feltétel nélkül szeret és elfogad. Amióta a Bibliában megtaláltam ezt az igazságot, arra tettem fel az életemet, hogy ezt másoknak is továbbadjam. Ezt először bibliaórák keretében tettem, majd miután ide költöztünk, 2015-ben elindult a kistarcsai Golgota gyülekezet, ahol minden vasárnap…

Horogh Gergely