Szolgálat iskolája

Szolgálat iskolája

Isten úgy alkotott meg minket, hogy leginkább akkor teljesedik ki az életünk, ha felfedezzük az ajándékainkat, és a mi kis részünkkel bekapcsolódunk abba az óriási munkába, amit ő végez a világban.

A Biblia szerint Isten éppen ezért adott vezetőket a gyülekezetnek, hogy rajtuk keresztül “felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére.” (Efézus 4:12)

Ennek jegyében indítjuk el 2017. márciusában iskolánkat. Ez egy kétéves képzés, amelyen szeretettel várunk téged is, ha

  • megtértél, és szeretnéd felfedezni Isten elhívását az életedre,
  • szeretnél a gyakorlatban is felkészülni a szolgálatodra,
  • és alapvető teológiai ismereteket szerezni mindehhez.

Az iskola, bár ad elméleti alapokat, de a gyakorlatra koncentrál. Ezért is nevezzük a szolgálat iskolájának, nem bibliaiskolának vagy teológiai tanfolyamnak.

Az első, alapozó félév március 5-én indul, és június közepéig tart majd. Ezidő alatt két alaptantárgyat végezhetsz el akár személyes, akár online részvétellel.

  • Az Újszövetség áttekintése – A tantárgy célja, hogy a félév során végigolvasd az Újszövetséget. A résztvevőknek egy különleges olvasási tervet adunk, amellyel napi 3 fejezet elolvasásával – amely mindössze 3×3 percet vesz igénybe – 3 hónap alatt végigolvashatod az Újszövetséget. Mivel a tantágyhoz nem kapcsolódnak tanítási órák, ezért az interneten keresztül a világon bárhonnan elvégezhető. Feladat lesz, hogy minden elolvasott könyvről leírd legalább 2-3 bekezdésben, hogy mi volt számodra a fő mondanivalója.
    .
  • A keresztény hit alapjai – Ez a tantárgy nyolc tanításból áll. Ezek során alapvető ismereteket szerezhetsz arról, hogy mit tanít a Biblia Istenről és az emberről, teológiánk alapfogalmairól, a gyülekezetről és a keresztény élet gyakorlatáról. Hasznos lesz számodra ez a tárgy akkor is, ha keresztény utad elején jársz, és akkor is, ha már régebben tértél meg, de szeretnéd felfrissíteni az alapokat. A tanításokat vasárnap délelőtti istentiszteleteink keretében fogjuk megtartani, így akár személyes jelenléteddel, akár a tanítások online meghallgatásával elvégezheted a tantárgyat. Minden tanításhoz tartozik majd egy vázlat is.

Erre a két alaptantárgyra fognak épülni a következő félévtől induló tantárgyak, mint például a Keresztény szolgálat alapjai és a Személyes evangelizáció.

A tavaszi félév beiratkozási határideje: 2017. március 5. vasárnap.

A beiratkozáshoz kattints ide. 

Pál apostol azt tanácsolta, hogy “akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját,” de nem szeretnénk, hogy a pénz bárkinek akadály legyen, ezért a szolgálat iskolájában egyenlőre mindenki ingyenesen részt vehet, aki valóban elkötelezi magát a tanulás mellett.

Szeretettel várunk a tanulóink között!

Nyári Attila