Sermons from 2016. November

Vigyázz, kész, karácsony! (Lukács 19:1-10)

“Ez nem katasztrófa, csak karácsony” – szól az Animal Cannibals dala. Ránk is fér a bíztatás, hiszen könnyű belesodródni abba, hogy a szeretet ünnepét inkább a kötelező hagyományok, az elvárásoknak való megfelelés és a kapkodás időszakaként éljük meg. De vajon mit tehetünk idén azért, hogy az ünnep valóban a lényegről szóljon? Most vasárnap – advent első vasárnapján  – erről fogunk tanulni Zákeus története alapján. Ez az ember szintén Jézus érkezését várta, meg is tette az előkészületeket, a találkozás azonban még…

Szegény gazdagok (Lukács 18:18-43)

“De szeretnék gazdag lenni, egyszer libasültet enni” – kezdte első versét a költő, József Attila. Hozzá hasonlóan szinte mindenki vágyik több pénzre, és még a Biblia is sok helyen áldásként ír az anyagi jólétről. Ebben a történetben azonban gazdag embert látunk, aki az egyetlen személy az evangéliumban, aki szerette volna követni Jézust, de a mester olyat mondott neki, amitől elszomorodva kullogott el. Mi történik itt?

Miért olvassuk a Bibliát? (János 5:39)

A Biblia minden idők bestsellere, messze a legtöbb példányban eladott könyv. De vajon hogyan jut el a könyvesboltból a családi könyvespolcunkra, a polcról a kezünkbe, és elolvasva egészen a szívünkig? Miért érdemes naponta kézbe vennünk, és azon fáradoznunk, hogy megértsük személyhez szóló üzenetét?

Felnőtt tartalom – Hágár története (1 Mózes 16 és 21)

Isten többször is ígért nekik utódot, ám a hetvenes éveiben járó Sára nem bír tovább várni, béranyaságra kényszeríti egyiptomi szolgálóját, Hágárt. Bár minden a terv szerint halad, a család élete a feje tetejére áll. A történet legnagyobb áldozata pedig a szolgálólány. Ezt a fiatal nőt korábban elhurcolták és elajándékozták, most pedig kihasználták, és pokollá tették az életét. Amikor már nem bírja tovább, elmenekül, ekkor azonban maga Isten találkozik vele. Hágár ettől a találkozástól teljesen megváltozik. Ez a történet a remény…