Sermons by Nyári Attila (Page 7)

Nézd ott fenn, mi van a kereszten (János 19)

Jézus néhány fejezettel korábban kijelentette, hogy eljött az órája. Ebben a fejezetben a kereszten látjuk, ahol, miután szenvedett, azt mondta: “Elvégeztetett!” A hitünk alapja, ami aznap történt, ezért fontos, hogy újra és újra felnézzünk a keresztre.

A Szentlélekről egyszerűen (Pünkösd 2021)

A pünkösd az egyik legnehezebben értelmezhető keresztény ünnep, talán azért, mert a főszereplője, a Szentlélek is annyira titokzatos. S mivel időnként történnek furcsaságok rá hivatkozva, sokaknak talán a kedvük is elmegy attól, hogy közelebbről megismerjék. De vajon kicsoda a Szentlélek valójában? Mi van, ha félreismerjük?

Tedd el a kardodat! (János 18)

Ebben a fejezetben Jézus letartóztatását és tárgyalását tanulmányozzuk. Azt látjuk, hogy miközben egyértelműen azért jött, hogy változást hozzon, nagyon furcsa módszert választ: látszólag hagyja győzni a világot, miközben körülötte mindenki, még a saját tanítványai is készek kardot rántani.

Hogy egyek legyenek (János 17)

A világ talán soha nem volt olyan megosztott, mint most, és korunk egyik jellemzője a kirekesztés kultúrája. Jézus tanítványai viszont a kezdetektől egy nagyon vegyes társaságot alkottak, ahol bőven volt mit tolerálni egymásban. Vajon milyen üzenete van ma az egyháznak egy megosztott világ számára, és hogy állunk ezzel személyesen?

Amikor nem érted, mi történik (János 16)

Voltál már olyan társaságban, ahol csak egy valaki volt, aki nem értette, mi történik, a többiek pedig csak nevettek? Az életben is sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor éppen mi vagyunk azok, akik nem tudjuk értelmezni az eseményeket, csak az olyankor egyáltalán nem vicces. Jézus ebben a fejezetben egy ilyen helyzetre készíti fel a tanítványait, és velük együtt minket is.

Nyugalom egy ideges világban (János 14)

Napjaink egyik népbetegsége a folyamatos nyugtalanság, aggódás, idegesség vagy akár szorongás, amely elrabolhatja a pihenésünket és az életkedvünket is. Jézus ebben a fejezetben arról beszél a jövő miatt szorongó tanítványainak, hogy mi a titka annak, hogy ne “nyugtalankodjon a szívük”. Kapcsolódjunk be együtt ebbe a mesterkurzusba!

Mi ütött Júdásba? (János 13:21-38)

Júdás személye körül sok a titokzatosság, talán éppen azért, mert nehezen tudunk mit kezdeni a döntésével, hogy elárulja Jézust. Vannak, akik szerint nem is volt más döntése, hiszen erre “rendeltetett”, mások egészen vad elméletekkel állnak elő a motivációját illetően. De vajon mit árul el róla a Biblia, és mit tanulhatunk az ő történetéből?

A feltámadás rejtélye (Húsvét 2021)

A húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe. De lássuk be, a feltámadás az egész keresztény hit legnehezebben elfogadható része. Intelligens felnőtt emberek hihetnek-e egyáltalán a feltámadásban? Vannak-e Jézus feltámadása mellett bizonyítékok, és ezek mennyire erősek? És egyáltalán, ha megtörtént is a feltámadás, mit változtat ez a mi életünkön?

Szolgáló vezetés (János 13:1-20)

Ha vezetőkről beszélünk, általában inkább az uralkodás jut eszünkbe, mint a szolgálat. Jézus azonban egész életével egy látszólagos ellentmondást, a szolgáló vezetést testesítette meg. És nincs jobb illusztrációja ennek, mint ez a történet, amelyben az utolsó éjszakáján fog egy lavórt és egy törülközőt, és megmossa a tanítványai lábát.

Mi értelme volt a keresztnek? (János 12:20-50)

Jézus ebben a fejezetben elmondja az utolsó nyilvános beszédét, és újra látjuk az összes reakciót, amit különböző emberek a szolgálatára adtak. Olyan, mint egy összegzés, ami segíthet is ráhangolódni az előttünk álló húsvéti ünnepre.